xoxo, Clarity
A Morgan-ház
A matracomon fetrengve hangokra lettem
figyelmes, és láttam, hogy Tommy is felkapja a fejét, majd kibámult az
ajtó-lyukon, mivel pont kilátott róla a matracáról. Kissé vicces látványt
nyújtott ezzel a fóka pózzal, miközben lábai csámpásan álltak és a szemébe logó
barna haját próbálta elfújni az arcából.
- Nyugi Tom, csak mi vagyunk – röhögött fel Chad. - Mégis ki akarna ide
bejönni? - hallottam Nella dallamos hangját és biztos voltam benne, hogy ő is
Tommy pózán mosolyog.
- Hol voltatok? - kérdeztem, és pont abban a pillanatban beléptek a matracokhoz.
- Én kimentem körbenézni, aztán boltba, ahol összefutottam velük – bökött Nella a srácokra. - Hoztam neked egy szendvicset – dobta oda a sonkás csomagolt szendvicset.
- Egy királynő vagy, már majdnem éhen haltam – kaptam el, majd dobtam neki egy puszit, amit ő a levegőben elkapott és az arcára nyomott.
- Srácok, ma este jó helyre jutunk – vigyorgott Tommy és beleszívott a cigijébe?
- Honnan veszed? - vonta fel a szemöldökét Chad miközben kibontotta a saját olcsó szendvicsét. - Raine – bökött rám, jelezve, hogy avassam be őket.
- Morton-ék elutaztak – jelentettem be büszkén, majd haraptam egyet a háromszög alakú kenyérből.
- Komolyan? - kerekedtek el Nella szemei.
Újra elmeséltem, hogy mit láttam. Mrs. Morton ruhácskáját, a taxit, a kis csaj hatalmas bőröndjét, Mr. Morton gyöngyöző homlokát, hisz rájött, hogy ez költségesebb lesz, mint tervezte. Vagyis lehet csak szimplán izzadt, nem ez a lényeg.
- Akkor tényleg ott a helyünk – bólintott Logan. - Már régóta nézegetjük Morton-ék házát.
- Hányra menjünk? - kérdezte Chad. - Éjfél? - saccoltam.
- Nem, akkor még sokan vannak – rázta a fejét Tommy. - Hajnali kettő minimum.
Szokásosan körbeültünk, miközben szendvicseket ettünk, és hiába tagadom, szerettem ezt az életmódot. Izgalmas volt, hogy mindig ott bujkált a lebukás veszélye, de ha lebukunk akkor sincs semmi, mert nekünk úgyis mindegy. Bármikor képesek lettünk volna feláldozni magunkat a csapat nevében, és hiába mondják ránk Nella-val, hogy nem érdeklik, hogy lányok vagyunk, itt tényleg egyenrangúság van, azért érezzük a srácok védelmét folyamatosan, amikor belekeveredünk valamibe. Sose hagyták, hogy verekedjünk, hogy bárki is erőszakosan nyúljon hozzánk, ha csak csúnyán néztek ránk már neki akartak menni az embernek, hogy nem ribancok vagyunk, csak pénztelenek. Kétségtelenül, olyanok, mintha a nagy tesóink lennének. Vagyis Nella és Logan tényleg testvérek. Tehát köztük egy kicsit erősebb a kapcsolat, de talán csak annyiban, hogy mindkettőjük vezetékneve Flynn.
Éjfélig elszórakoztattuk egymást, rápihentünk az esti betörésünkre, aztán kezdtünk rájönni, hogy készülődni kéne. Ilyenkor természetes fény híján a holdfény mellett még régen beszerzett zseblámpákkal világítunk, amiknek az elemeihez mindig félreteszünk pénzt. Én először elmentem átöltözni. Nincs sok ruhám, de ha Nella-val elég pénz jön össze akkor helyi turkálókba megyünk vásárolni. Lehet nem a legdivatosabbak, de nem is nézünk ki nagyon ocsmányul. Igaz, sose leszünk olyan ápoltak, mint más lányok, hisz a fürdést leginkább hajléktalan szállókban tudjuk megoldani, ahova az ember lánya nem szívesen teszi be a lábát. Sose sminkeljük magunkkal, hisz a srácok elásnának minket, ha erre költenénk a pénzt, amikor enni is alig tudunk. Mi pedig nem olyan körülmények között nevelkedtünk, hogy szükségünk legyen ilyesmire. Magamon hagytam a szakadt farmerom és a fekete tornacipőm, a szürke felsőmet átvettem egy fekete pólóra, amire egy fekete cipzáros pulcsit vettem. Már elég régóta megvan, és kicsit ütött-kopott, mert már nem tartom számon, hogy hány bokrot és kerítést másztam át vele. Nella rövid szőke haját hátul egy apró copfba fogta, amitől első tincsei az arcába este. Ő is egy fekete pulcsit viselt egy elnyúlt melegítőnadrággal és bakanccsal. Logan egy hátizsákba dobált össze a fontos cuccokat. Chad pénzt számolt, Tommy pedig belebújt a cipőjébe. Ilyenkor általában hagyjuk Logan-t, tulajdonképpen ő a csapatunk vezetője, ha nem is mondjuk ki hangosan. Ő irányítja az akciókat, ő viszi a cuccokat, a pénzt ő osztja szét egyenlő arányba, és ő mondja el, hogy mennyit tegyünk félre.
- Mennyi az idő? - kérdezte Nella.
- Fél egy múlt – olvasta le Chad a lopott sportórájáról. Még az első közös bevetésünkön szerezte, azóta becses kincsként őrzi. Csoda, egyébként, hogy azóta pontosan működik.
- Éhes vagyok – húzta el a száját Nella.
- Elfogyott az összes szendvics amit hoztatok – mondta Tommy sajnálkozó hangon.
- Nyugi, szedünk pénzt és veszünk valamit az éjjelnappaliban – simítottam meg a térdét.
- Hogyne Raine, megvesztél?! - akadt ki Chad. - Egy csomó lopott cuccal beállítunk az éjjelnappaliba? - Hazajövünk és utána elmegyünk – magyaráztam pislogás nélkül.
- Úgy már más – bólintott, majd felkelt és a sarokhoz sétált. Elhúzta a padlólapot, ami alatt volt a mi kis széfünk. Egy üreg, amit mi béleltünk ki padlódeszkákkal, a tetejére pedig egy másikat szereltünk, amit egy lakattal rögzítettünk és mind az ötünknek volt hozzá kulcsa. Ott tároltuk a csekély pénzünket és a még eladásra váró holmikat, amikből jelenleg alig voltak. Fél óra múlva, miután Logan mindent ellenőrzött, megszólalt:
- Jól van srácok, induljunk, kettőre oda kéne írni. Hozzátok a táskáitok, de Tommy, ürítsd ki, ne úgy, mint a múltkor.
- Neked csak Tom – közölte Tommy, miközben magára húzta (a most tényleg üres) táskáját. Talán feltűnőnek tűnhetnénk, őt fiatal az éjszakában, de pont az a jó, hogy nem vagyunk feltűnőek. Miért ne sétálhatnánk London külvárosának utcáin, mondjuk épp egy buliból hazafelé tartva? Nem úgy néz ki ez, mint a filmekbe, hogy véresen komoly arccal, egyszerre lépkedünk valami ütemes zenére. Inkább vigyorogva sétálunk, beszélgetünk, egy szót sem ejtve a betörésről, ezzel nyugtatva magunkat. Néha elszívunk egy-egy szál cigit, még én is, mert ez ilyenkor a mi esténk. Másnap általában elmegyünk, veszünk pár doboz sört, meg cigit, meg még néhány dologra elverjük a pénzt, aztán hazamegyünk. Ez a mi életünk, és rohadtul élvezzük.
A Morten ház két emeletes volt, átmászható kerítéssel, az utcában viszonylag kevesen voltak, a szomszédok háza távol helyezkedett el, még a közvilágítás is nekünk játszott, a legközelebbi lámpa kiégett.
- Ki mászik először? - fordult körbe Logan.
- Ez kérdés volt? - húztam félmosolyra a számat, hisz ez mindig az én posztom. Cipőm talpát az első tartólécre tettem, majd melléhelyeztem a másikat is, amíg megkapaszkodtam a lécekben. Kicsit magasan volt a következő, térdem közel a hasamban volt, de felhúztam magam, majd mellé tettem a másik lábam, onnan pedig egy laza mozdulattal átdobtam a fél lábam.
- Imádom nézni ahogy ezt csinálod – morogta Chad, én pedig kacéran lepillantottam rá, majd el is tűntem a kerítés túloldalán.
- Gyertek, sima ügy – kiabáltam, ahogy a lábam talajt ért.
- Chad, menjél te, nem fogom hagyni, hogy engem is olyan perverzül bámulj, mint Raine-t – hallottam Nella-t.
- Nella, ne hisztizz már – cseszte le a tesóját Logan.
- Nyugi, téged megse néznélek - közölte Chad, majd nekiindult a mászásnak és rövidesen már a kerítés tetejéről integetett.
- Gyerekek, siessetek már! - sürgette őket Logan.
- Megyek én, addig megnézem a zárat – fújtatott Tommy és nekiindult, és a végére már csak Logan és Nella maradtak. Tommy volt talán a leggyorsabb hármunk közül, és rögtön a bejárati ajtóhoz ment, Chad kíséretében, én pedig vártam a többieket. A következő Nella volt, aki egyszer majdnem lecsúszott, de aztán épségben pattant le mellénk. Logan pedig szintén gyorsan megvolt, így mentünk és néztük, hogy mit kell segíteni Tommy-nak és Chad-nek.
- Mi a helyzet srácok? - tűrtem a fülem mögé a hosszú tincseimet, majd ráigazítottam a sapkát, hogy ne zavarjanak.
- Törnünk kell – mondta Chad. - A kulcs már bent van, a kalapács viszont nálad van.
- Nem lesz hangos? - kérdezte Logan, levéve a hátáról a táskáját.
- Úgy nézek ki, mint aki nem ért hozzá? - nézett fel Chad a kócos hajából.
- Oké, tessék – adta át Logan. Tommy ezt most inkább Chad-re, hagyta, aki gyorsan, viszonylag kevés zajjal feltörte a zárat, így könnyedén felnyílt előttünk Mortan-ék háza.
Egyesével léptünk be, elől Logan, aztán Tommy, majd én, mögöttem Nella, végül pedig Chad. Egy rövid folyosó bevezetett a nappaliba, ahol szinte luxus uralkodott. Szinte elsírtam magam, hogy a lányuk ilyen körülmények között nő fel, nekem pedig még gyerekszobám se volt. Igazságos ez?
- Keressetek pénzt és mindent ami értékes tegyetek el – utasított minket Chad.
Kisebb értékes dolgokat szoktunk elvinni, órák, telefonok, tabletek, pénz...Persze a SIM-kártyákat szinte azonnal eltávolítjuk, nehogy le tudják nyomozni GPS-el, vagy egyéb okos találmányokkal. Húsz percnél többet nem szoktunk tölteni egy házban, és ez most sem volt másképp. Fél óra múlva már ismét mind a kerítésen túl voltunk, és mentünk hazafelé. A törzshelyünkre érve összetoltuk a matracokat, hogy egy kör alakot alkosson és mindenki leült a sajátjára, középre pedig beszórtunk, mindent amit találtunk. A cuccokat általában Logan vagy Chad küldik el bizonyos ismerőseinknek, akik fizetnek nekünk, majd ők is továbbadják.
- Azt hiszem jók voltunk ma is – bólogatott Tommy vigyorogva, ahogy végignézett az órákon és ékszereken, valamint a Logan által feltört széfből némi pénzt is elhoztunk, valamint egy tabletet és egy laptopot.
- Raine, akkor elmegyünk boltba? - pislogott rám Nella.
- Persze – feleltem a friss pénzem markolászva.
- Most akartok kimenni? - lepődött meg Chad.
- Most jöttünk vissza – feleltem, jelezve, hogy ez nem olyan furcsa.
- Chad – erőltetett fel egy vigyort Nella. - Az utcán nőttem fel. Nem fog senki rám támadni hajnali háromkor, hameg igen nagylány vagyok, és tudok vigyázni magamra.
- Én Raine-ért aggódok – grimaszolt egyet Chad.
- Szóval én nem tudok vigyázni magamra? - vontam fel a szemöldököm.
- Nők – rázta meg a fejét Chad, majd elvetődött a matracon. - Félteni se lehet őket.
- Na jólvan, majd jövünk – pattantam fel, és Nella-val karöltve elindultunk.
Nella-val jobban hasonlítunk, mint az kívülről látszik. Ő magas, szőke rövidebb, tépett haja van, kedves világos szemei. Az én hosszú barna hajamat rendszeresen egy sapka alatt rendszerezem, mert akárhányszor fésülöm, könnyen kócolódik, és az valamennyire segít helyben tartani. Átlagos barnai szemeimet hosszú pillák keretezik, és könnyen barnuló bőröm van. Ha nem lenne ilyen a stílusa nem is nézném utcalánynak, de sajnos ezt az életmódot nem lehet letagadni. Mi tényleg figyelünk, hogy ne legyünk büdös csövesek, a srácok is próbálnak nekünk minden lehető luxust megadni, de szomorú sors, nem lehet. Nem vagyunk visszataszítóak, de nem valószínű, hogy valaki a testiségeken meglátná bennünk a szépet. Mindketten vékonyak vagyunk, nyilván nem sokszor nyílik lehetőségünk hizlaló, vagy inkább tápláló ételeket enni. Mellbőségünk viszont nem olyan kicsi, amiért viszont szerencsések vagyunk mindketten. Az én hosszú barna hajamat rendszeresen egy sapka alatt rendszerezem, mert akárhányszor fésülöm, könnyen kócolódik, és az valamennyire segít helyben tartani.
- Szerinted mikor fogunk legközelebb bajba kerülni? - kérdezte Nella keresztbe font karokkal, kizökkentve a gondolkodásból.
- Egyre többet tanulunk a hibáinkból. Én attól félek, hogy más terepre kelljen lépnünk. Annyira megszoktam már, hogy itt vagyunk.
- Olyan rideg nekem, még mindig.
- Mindig is az lesz – sóhajtottam. - De ez a sorsunk, ezt szánták nekünk.
- Biztos vagy benne Raine? Sors? Miért ne írhatnánk mi a sorsunkat?
- Mert a sors nem erről szól – magyaráztam.
- Te hiszel ebben a hülyeségben?
- Azt hiszem... Mert... Valamivel biztos kiérdemeltük ezt, hogy így kell élnünk.
- Igazán? - ráncolta a homlokát. - Én ezt egy kóbor kutyának nem ajánlanám, aki nem volt hűséges a gazdájához. Nem tettünk semmit Raine. Árvák voltunk, aztán kidobtak minket az utcára. Lehetőséget nem kaptunk az élettől. Van egy érettségim és kitörölhetem vele a seggem, mert még mindig az utcán élek. Aztán mit tettünk? Hogy a szüleink lemondtak rólunk?
- Ez az látod. Nem tudjuk megváltoztatni, nem megy. Egyszerűen nem – ráztam a fejem csalódottan. Mindig arról álmodtam, hogy egy nap, ha felnövök lesz egy saját házam. Munkám. Férjem. És gyerekeim. Csak egy egyszerű boldog életről álmodtam, nem kértem sok pénzt, nagy esküvőt, luxushajót. Csak boldog szeretnék lenni a családommal.
- Szerinted lesz valaha gyerekem? - kérdeztem lehajtva a fejem.
- Én... Egy nap én is nagyon szeretnék, de utcára biztos nem fogok szülni – mondta Nella.
- Tényleg ez a sorsunk? Hánykódunk az utcán, olyan emberek házába törünk be, amilyenek mi is szeretnénk lenni? Normális ez?
- Nem normális, de ez a sorsunk. Ahogy te mondtad. Ez inkább úgymond a mi normálisunk. A tömegnek nem az, de nekünk az ő normálisuk nem normális.
- Változtatni akarok rajta – döntöttem el.
- Mégis hogyan Raine? - állt meg Nella a bolt előtt, ahol nagy, kék, 0-24 felirat villogott. - Nem tudunk felemelkedni, nem tudunk bizonyítani. Nincs lehetőségünk, elmegyünk állást keresni kinevetnek. Egyszerűen túl nehéz ez. Nekünk tulajdonképpen ez a normális, ebbe születtünk, ebbe éltünk. Nem tudnánk megállni a helyünk egy másik életben. Az túl nehéz lenne nekünk.
Érdekesen alakult a beszélgetés. Nella volt kissé összetörve az elején, aztán felülkerekedett és a végére én döbbentem rá, hogy az álmaim megvalósíthatatlanok. Inkább kinyitottam a bolt ajtaját és bementünk. Pár doboz sörrel, két zacskó chipssel és öt szendviccsel jöttünk ki a boltból, amit mind a hátizsákomba süllyesztettünk, majd azzal indultunk visszafelé. Chad-nek nem nagyon volt mit félnie, csak a boltnál fütyültek ránk és egy kocsi dudált ránk. Ez az éjszaka világa, és mi már réges-rég beleszoktunk.
- Hol voltatok? - kérdeztem, és pont abban a pillanatban beléptek a matracokhoz.
- Én kimentem körbenézni, aztán boltba, ahol összefutottam velük – bökött Nella a srácokra. - Hoztam neked egy szendvicset – dobta oda a sonkás csomagolt szendvicset.
- Egy királynő vagy, már majdnem éhen haltam – kaptam el, majd dobtam neki egy puszit, amit ő a levegőben elkapott és az arcára nyomott.
- Srácok, ma este jó helyre jutunk – vigyorgott Tommy és beleszívott a cigijébe?
- Honnan veszed? - vonta fel a szemöldökét Chad miközben kibontotta a saját olcsó szendvicsét. - Raine – bökött rám, jelezve, hogy avassam be őket.
- Morton-ék elutaztak – jelentettem be büszkén, majd haraptam egyet a háromszög alakú kenyérből.
- Komolyan? - kerekedtek el Nella szemei.
Újra elmeséltem, hogy mit láttam. Mrs. Morton ruhácskáját, a taxit, a kis csaj hatalmas bőröndjét, Mr. Morton gyöngyöző homlokát, hisz rájött, hogy ez költségesebb lesz, mint tervezte. Vagyis lehet csak szimplán izzadt, nem ez a lényeg.
- Akkor tényleg ott a helyünk – bólintott Logan. - Már régóta nézegetjük Morton-ék házát.
- Hányra menjünk? - kérdezte Chad. - Éjfél? - saccoltam.
- Nem, akkor még sokan vannak – rázta a fejét Tommy. - Hajnali kettő minimum.
Szokásosan körbeültünk, miközben szendvicseket ettünk, és hiába tagadom, szerettem ezt az életmódot. Izgalmas volt, hogy mindig ott bujkált a lebukás veszélye, de ha lebukunk akkor sincs semmi, mert nekünk úgyis mindegy. Bármikor képesek lettünk volna feláldozni magunkat a csapat nevében, és hiába mondják ránk Nella-val, hogy nem érdeklik, hogy lányok vagyunk, itt tényleg egyenrangúság van, azért érezzük a srácok védelmét folyamatosan, amikor belekeveredünk valamibe. Sose hagyták, hogy verekedjünk, hogy bárki is erőszakosan nyúljon hozzánk, ha csak csúnyán néztek ránk már neki akartak menni az embernek, hogy nem ribancok vagyunk, csak pénztelenek. Kétségtelenül, olyanok, mintha a nagy tesóink lennének. Vagyis Nella és Logan tényleg testvérek. Tehát köztük egy kicsit erősebb a kapcsolat, de talán csak annyiban, hogy mindkettőjük vezetékneve Flynn.
Éjfélig elszórakoztattuk egymást, rápihentünk az esti betörésünkre, aztán kezdtünk rájönni, hogy készülődni kéne. Ilyenkor természetes fény híján a holdfény mellett még régen beszerzett zseblámpákkal világítunk, amiknek az elemeihez mindig félreteszünk pénzt. Én először elmentem átöltözni. Nincs sok ruhám, de ha Nella-val elég pénz jön össze akkor helyi turkálókba megyünk vásárolni. Lehet nem a legdivatosabbak, de nem is nézünk ki nagyon ocsmányul. Igaz, sose leszünk olyan ápoltak, mint más lányok, hisz a fürdést leginkább hajléktalan szállókban tudjuk megoldani, ahova az ember lánya nem szívesen teszi be a lábát. Sose sminkeljük magunkkal, hisz a srácok elásnának minket, ha erre költenénk a pénzt, amikor enni is alig tudunk. Mi pedig nem olyan körülmények között nevelkedtünk, hogy szükségünk legyen ilyesmire. Magamon hagytam a szakadt farmerom és a fekete tornacipőm, a szürke felsőmet átvettem egy fekete pólóra, amire egy fekete cipzáros pulcsit vettem. Már elég régóta megvan, és kicsit ütött-kopott, mert már nem tartom számon, hogy hány bokrot és kerítést másztam át vele. Nella rövid szőke haját hátul egy apró copfba fogta, amitől első tincsei az arcába este. Ő is egy fekete pulcsit viselt egy elnyúlt melegítőnadrággal és bakanccsal. Logan egy hátizsákba dobált össze a fontos cuccokat. Chad pénzt számolt, Tommy pedig belebújt a cipőjébe. Ilyenkor általában hagyjuk Logan-t, tulajdonképpen ő a csapatunk vezetője, ha nem is mondjuk ki hangosan. Ő irányítja az akciókat, ő viszi a cuccokat, a pénzt ő osztja szét egyenlő arányba, és ő mondja el, hogy mennyit tegyünk félre.
- Mennyi az idő? - kérdezte Nella.
- Fél egy múlt – olvasta le Chad a lopott sportórájáról. Még az első közös bevetésünkön szerezte, azóta becses kincsként őrzi. Csoda, egyébként, hogy azóta pontosan működik.
- Éhes vagyok – húzta el a száját Nella.
- Elfogyott az összes szendvics amit hoztatok – mondta Tommy sajnálkozó hangon.
- Nyugi, szedünk pénzt és veszünk valamit az éjjelnappaliban – simítottam meg a térdét.
- Hogyne Raine, megvesztél?! - akadt ki Chad. - Egy csomó lopott cuccal beállítunk az éjjelnappaliba? - Hazajövünk és utána elmegyünk – magyaráztam pislogás nélkül.
- Úgy már más – bólintott, majd felkelt és a sarokhoz sétált. Elhúzta a padlólapot, ami alatt volt a mi kis széfünk. Egy üreg, amit mi béleltünk ki padlódeszkákkal, a tetejére pedig egy másikat szereltünk, amit egy lakattal rögzítettünk és mind az ötünknek volt hozzá kulcsa. Ott tároltuk a csekély pénzünket és a még eladásra váró holmikat, amikből jelenleg alig voltak. Fél óra múlva, miután Logan mindent ellenőrzött, megszólalt:
- Jól van srácok, induljunk, kettőre oda kéne írni. Hozzátok a táskáitok, de Tommy, ürítsd ki, ne úgy, mint a múltkor.
- Neked csak Tom – közölte Tommy, miközben magára húzta (a most tényleg üres) táskáját. Talán feltűnőnek tűnhetnénk, őt fiatal az éjszakában, de pont az a jó, hogy nem vagyunk feltűnőek. Miért ne sétálhatnánk London külvárosának utcáin, mondjuk épp egy buliból hazafelé tartva? Nem úgy néz ki ez, mint a filmekbe, hogy véresen komoly arccal, egyszerre lépkedünk valami ütemes zenére. Inkább vigyorogva sétálunk, beszélgetünk, egy szót sem ejtve a betörésről, ezzel nyugtatva magunkat. Néha elszívunk egy-egy szál cigit, még én is, mert ez ilyenkor a mi esténk. Másnap általában elmegyünk, veszünk pár doboz sört, meg cigit, meg még néhány dologra elverjük a pénzt, aztán hazamegyünk. Ez a mi életünk, és rohadtul élvezzük.
A Morten ház két emeletes volt, átmászható kerítéssel, az utcában viszonylag kevesen voltak, a szomszédok háza távol helyezkedett el, még a közvilágítás is nekünk játszott, a legközelebbi lámpa kiégett.
- Ki mászik először? - fordult körbe Logan.
- Ez kérdés volt? - húztam félmosolyra a számat, hisz ez mindig az én posztom. Cipőm talpát az első tartólécre tettem, majd melléhelyeztem a másikat is, amíg megkapaszkodtam a lécekben. Kicsit magasan volt a következő, térdem közel a hasamban volt, de felhúztam magam, majd mellé tettem a másik lábam, onnan pedig egy laza mozdulattal átdobtam a fél lábam.
- Imádom nézni ahogy ezt csinálod – morogta Chad, én pedig kacéran lepillantottam rá, majd el is tűntem a kerítés túloldalán.
- Gyertek, sima ügy – kiabáltam, ahogy a lábam talajt ért.
- Chad, menjél te, nem fogom hagyni, hogy engem is olyan perverzül bámulj, mint Raine-t – hallottam Nella-t.
- Nella, ne hisztizz már – cseszte le a tesóját Logan.
- Nyugi, téged megse néznélek - közölte Chad, majd nekiindult a mászásnak és rövidesen már a kerítés tetejéről integetett.
- Gyerekek, siessetek már! - sürgette őket Logan.
- Megyek én, addig megnézem a zárat – fújtatott Tommy és nekiindult, és a végére már csak Logan és Nella maradtak. Tommy volt talán a leggyorsabb hármunk közül, és rögtön a bejárati ajtóhoz ment, Chad kíséretében, én pedig vártam a többieket. A következő Nella volt, aki egyszer majdnem lecsúszott, de aztán épségben pattant le mellénk. Logan pedig szintén gyorsan megvolt, így mentünk és néztük, hogy mit kell segíteni Tommy-nak és Chad-nek.
- Mi a helyzet srácok? - tűrtem a fülem mögé a hosszú tincseimet, majd ráigazítottam a sapkát, hogy ne zavarjanak.
- Törnünk kell – mondta Chad. - A kulcs már bent van, a kalapács viszont nálad van.
- Nem lesz hangos? - kérdezte Logan, levéve a hátáról a táskáját.
- Úgy nézek ki, mint aki nem ért hozzá? - nézett fel Chad a kócos hajából.
- Oké, tessék – adta át Logan. Tommy ezt most inkább Chad-re, hagyta, aki gyorsan, viszonylag kevés zajjal feltörte a zárat, így könnyedén felnyílt előttünk Mortan-ék háza.
Egyesével léptünk be, elől Logan, aztán Tommy, majd én, mögöttem Nella, végül pedig Chad. Egy rövid folyosó bevezetett a nappaliba, ahol szinte luxus uralkodott. Szinte elsírtam magam, hogy a lányuk ilyen körülmények között nő fel, nekem pedig még gyerekszobám se volt. Igazságos ez?
- Keressetek pénzt és mindent ami értékes tegyetek el – utasított minket Chad.
Kisebb értékes dolgokat szoktunk elvinni, órák, telefonok, tabletek, pénz...Persze a SIM-kártyákat szinte azonnal eltávolítjuk, nehogy le tudják nyomozni GPS-el, vagy egyéb okos találmányokkal. Húsz percnél többet nem szoktunk tölteni egy házban, és ez most sem volt másképp. Fél óra múlva már ismét mind a kerítésen túl voltunk, és mentünk hazafelé. A törzshelyünkre érve összetoltuk a matracokat, hogy egy kör alakot alkosson és mindenki leült a sajátjára, középre pedig beszórtunk, mindent amit találtunk. A cuccokat általában Logan vagy Chad küldik el bizonyos ismerőseinknek, akik fizetnek nekünk, majd ők is továbbadják.
- Azt hiszem jók voltunk ma is – bólogatott Tommy vigyorogva, ahogy végignézett az órákon és ékszereken, valamint a Logan által feltört széfből némi pénzt is elhoztunk, valamint egy tabletet és egy laptopot.
- Raine, akkor elmegyünk boltba? - pislogott rám Nella.
- Persze – feleltem a friss pénzem markolászva.
- Most akartok kimenni? - lepődött meg Chad.
- Most jöttünk vissza – feleltem, jelezve, hogy ez nem olyan furcsa.
- Chad – erőltetett fel egy vigyort Nella. - Az utcán nőttem fel. Nem fog senki rám támadni hajnali háromkor, hameg igen nagylány vagyok, és tudok vigyázni magamra.
- Én Raine-ért aggódok – grimaszolt egyet Chad.
- Szóval én nem tudok vigyázni magamra? - vontam fel a szemöldököm.
- Nők – rázta meg a fejét Chad, majd elvetődött a matracon. - Félteni se lehet őket.
- Na jólvan, majd jövünk – pattantam fel, és Nella-val karöltve elindultunk.
Nella-val jobban hasonlítunk, mint az kívülről látszik. Ő magas, szőke rövidebb, tépett haja van, kedves világos szemei. Az én hosszú barna hajamat rendszeresen egy sapka alatt rendszerezem, mert akárhányszor fésülöm, könnyen kócolódik, és az valamennyire segít helyben tartani. Átlagos barnai szemeimet hosszú pillák keretezik, és könnyen barnuló bőröm van. Ha nem lenne ilyen a stílusa nem is nézném utcalánynak, de sajnos ezt az életmódot nem lehet letagadni. Mi tényleg figyelünk, hogy ne legyünk büdös csövesek, a srácok is próbálnak nekünk minden lehető luxust megadni, de szomorú sors, nem lehet. Nem vagyunk visszataszítóak, de nem valószínű, hogy valaki a testiségeken meglátná bennünk a szépet. Mindketten vékonyak vagyunk, nyilván nem sokszor nyílik lehetőségünk hizlaló, vagy inkább tápláló ételeket enni. Mellbőségünk viszont nem olyan kicsi, amiért viszont szerencsések vagyunk mindketten. Az én hosszú barna hajamat rendszeresen egy sapka alatt rendszerezem, mert akárhányszor fésülöm, könnyen kócolódik, és az valamennyire segít helyben tartani.
- Szerinted mikor fogunk legközelebb bajba kerülni? - kérdezte Nella keresztbe font karokkal, kizökkentve a gondolkodásból.
- Egyre többet tanulunk a hibáinkból. Én attól félek, hogy más terepre kelljen lépnünk. Annyira megszoktam már, hogy itt vagyunk.
- Olyan rideg nekem, még mindig.
- Mindig is az lesz – sóhajtottam. - De ez a sorsunk, ezt szánták nekünk.
- Biztos vagy benne Raine? Sors? Miért ne írhatnánk mi a sorsunkat?
- Mert a sors nem erről szól – magyaráztam.
- Te hiszel ebben a hülyeségben?
- Azt hiszem... Mert... Valamivel biztos kiérdemeltük ezt, hogy így kell élnünk.
- Igazán? - ráncolta a homlokát. - Én ezt egy kóbor kutyának nem ajánlanám, aki nem volt hűséges a gazdájához. Nem tettünk semmit Raine. Árvák voltunk, aztán kidobtak minket az utcára. Lehetőséget nem kaptunk az élettől. Van egy érettségim és kitörölhetem vele a seggem, mert még mindig az utcán élek. Aztán mit tettünk? Hogy a szüleink lemondtak rólunk?
- Ez az látod. Nem tudjuk megváltoztatni, nem megy. Egyszerűen nem – ráztam a fejem csalódottan. Mindig arról álmodtam, hogy egy nap, ha felnövök lesz egy saját házam. Munkám. Férjem. És gyerekeim. Csak egy egyszerű boldog életről álmodtam, nem kértem sok pénzt, nagy esküvőt, luxushajót. Csak boldog szeretnék lenni a családommal.
- Szerinted lesz valaha gyerekem? - kérdeztem lehajtva a fejem.
- Én... Egy nap én is nagyon szeretnék, de utcára biztos nem fogok szülni – mondta Nella.
- Tényleg ez a sorsunk? Hánykódunk az utcán, olyan emberek házába törünk be, amilyenek mi is szeretnénk lenni? Normális ez?
- Nem normális, de ez a sorsunk. Ahogy te mondtad. Ez inkább úgymond a mi normálisunk. A tömegnek nem az, de nekünk az ő normálisuk nem normális.
- Változtatni akarok rajta – döntöttem el.
- Mégis hogyan Raine? - állt meg Nella a bolt előtt, ahol nagy, kék, 0-24 felirat villogott. - Nem tudunk felemelkedni, nem tudunk bizonyítani. Nincs lehetőségünk, elmegyünk állást keresni kinevetnek. Egyszerűen túl nehéz ez. Nekünk tulajdonképpen ez a normális, ebbe születtünk, ebbe éltünk. Nem tudnánk megállni a helyünk egy másik életben. Az túl nehéz lenne nekünk.
Érdekesen alakult a beszélgetés. Nella volt kissé összetörve az elején, aztán felülkerekedett és a végére én döbbentem rá, hogy az álmaim megvalósíthatatlanok. Inkább kinyitottam a bolt ajtaját és bementünk. Pár doboz sörrel, két zacskó chipssel és öt szendviccsel jöttünk ki a boltból, amit mind a hátizsákomba süllyesztettünk, majd azzal indultunk visszafelé. Chad-nek nem nagyon volt mit félnie, csak a boltnál fütyültek ránk és egy kocsi dudált ránk. Ez az éjszaka világa, és mi már réges-rég beleszoktunk.
